Karpatia műhely
Karpatia 2010 február - tartalom

Megjelent a Karpatia! E hónapban népesedési dossziéval!


- Exkluzív interjút olvashat Pörzse Sándorral a

médiadiktatúráról, a Gárdáról, a Csillagösvényen megtett útról és az egyfelé kacsintgató politikai „elit” titkosítási botrányairól

 

- dr. Gaudi-Nagy Tamás jogvédővel a kommunista bűnök elszámoltathatóságáról és a szovjet szörnyemlékmű eltávolításáról

 

- dr. Varga Istvánnal az adósságcsapdából való kilábalás lehetőségeiről

 

- Zsákay Piroskával, a kommunizmus üldözöttjével a recski tragédiáról és a mai napig köztünk sétáló bűnösökről

 

- Sziva Balázzsal a Romantikus Erőszak zenekarról és előretörésükről

 

- dr. Lánszky Imrével a megkerült ős-Budáról, őstörténetünk feltárásának újabb fejezeteivel!

 

- Megismerheti Z. Kárpát Dániel elemzését az egyarcú bolsevik és globális uralomról, a kitörés lehetőségeivel

 

- Szentmihályi Szabó Péter publicisztikáját a lefagyott rendszerről, a Bokros nélküli esztendőkről

 

- A szellemi-lelki nevelés átalakításának szükségszerű lépéseit, lehetőségeit, a változás reális esélyeit, számokkal, tényekkel, a Karpatia megoldási javaslataival, az igazi rendszerváltásért cselekvők rovatában!

 

- A magyar népességgyarapodás iskolapéldáját, a „gútai csodát”, a Kárpát-medence magyarságának nyújtott recepttel, a Felvidék szívéből

 

- A minőségi magyar termékek diadalmenetét, a Koppány boltok és a Lipóti pékség példáján keresztül

 

- A Kádár népe dossziét, egy letűnt kor szellemiségéről

 

- Az elcsatolt részekről szóló dossziénkat, a valódi megoldással és a sajtó által elhallgatott veszélyekkel együtt

 

- Az egészségügy megmentésének egyetlen útját, megvizsgálva más országok sikertörténeteit, s feltárva a hazai rendszer hiányosságait, bűneit, az indirekt népirtást

 

- A Karpatia műhelytitkait

 

- Egyedülálló Kitekintő rovatunkat, a máshol elhallgatott hírek csokrával, többek között a Gárda híreivel és a magyar láp megvédésének történetével

 

- Páratlan beszámolónkat a klímaháborúk legújabb fejezeteiről, az afrikai „Nagy Fal” építéséről, az Alföld sivatagosodásának megállításáról

 

- A magyar államadósság felülvizsgálatának, újratárgyalásának dossziéját, a nemzeti radikálisok hangján

 

- Megismerheti egyedülálló életmód rovatunkat, a régi magyarok életvitelével és egészségének titkaival, testi-lelki immunrendszerünk helyreállításának lehetőségeivel.  E hónapban az agyra jótékonyan ható táplálkozás titkairól!

 

- Eltemetett irodalmunk fejezeteit, dr. Bogár László páratlan elemzését Kányádi Sándorról és a gengszterváltásról

 

- A magyar hősiesség aranybetűit, a Kitörés harcosairól, Európa hőseiről, a bolsevik áradatot feltartóztató seregről

 

- Tényfeltáró vizsgálatunkat a szkíta törvényről, az ősiség közösségeinek erejéről, az összetartás mindent felülíró parancsáról

 

- A magyar história titkairól, Hunyadi Mátyás flottájáról!

 

- Barangolásunkat a régmúltba, tündértájak regeszárnyán, az ősi néplélek szerint, e hónapban bűbájos őseinkről, gyógyítóinkról!

 

- Emellett megismerheti kalendáriumunkat, nemzeti könyv- és zenei ajánlónkat!

 

E havi, a kommunizmus áldozatairól megemlékező számunk nem hiányozhat otthonából!

 

 
Karpatia 2010 Január - tartalom

Megjelent a Karpatia! E hónapban népesedési dossziéval!

 

- Exkluzív interjút olvashat dr. Csath Magdolnával az idei esztendő kilátásairól, a kiút gazdaságot illető vetületeiről, sajátos, nemzeti radikális megvilágításban!

 

- Téglásy Imrével hazánk népesedési helyzetéről, a bölcsőkben folytatott háborúról, a győzelem lehetőségeiről, egy olyan interjúban, melynek tankönyvekben lenne a helye!

 

- Szegedi Csanád Jobbik-alelnökkel a brüsszeli helytállásról, a cigánybűnözés felszámolásáról, de az új nemzetközi szövetségesekről, és ősi rokonaink, a Kelet felé való nyitásról is

 

- Jakab Róberttel, Belecska polgármesterével az önfenntartó faluról, a szociális földprogram munkára tanító erejéről, a segélyek felszámolásáról!

 

- Weinber Zoltán kutatóval a II. Világháború magyar hőseiről, a zámolyi páncéloscsatáról és a mai kutatásokról

 

- A Palmetta zenekarral, a nemzeti rock és a népzene átütő sikerű ötvözetéről

 

- Nyitray Szabolcs történésszel az ősi magyarok Azerbajdzsánban megtalált emlékeiről, őstörténetünk feltárásának újabb fejezeteivel!

 

- Z. Kárpát Dániel elemzését a globális birodalommal szembeni védekezésről, ahol az embert csak úszadékfának tekintik…

 

- Szentmihályi Szabó Péter publicisztikáját a kiismert ellenségről, az SZDSZ végnapjairól, a sorstalanok nélküli sorsfordító esztendőről

 

- A választási rendszer átalakításának szükségszerű lépéseit, lehetőségeit, a változás reális esélyeit a nemzeti radikálisok bejutásakor, számokkal, tényekkel, a Karpatia megoldási javaslataival, az igazi rendszerváltásért cselekvők rovatában!

 

- Az idei költségvetés magyar hangú alternatíváját, a Karpatia hangszerelésében! Szakértőink segítségével feltárjuk, honnan lehetne óriási pénzeket visszaszerezni, és hogyan lehetne ezek segítségével feltámasztani a magyar vidéket és hazát!

 

- A délvidéki autonómiáról szóló dossziénkat, a valódi megoldással és a sajtó által elhallgatott veszélyekkel együtt

 

- Bogár László páratlan publicisztikáját az egyház felelősségéről és feladatairól, a globális birodalommal szemben folytatott harc során

 

- A Karpatia műhelytitkait - A megoldást Trianonra – az elcsatolt részek magyarjainak útjaival

 

- Egyedülálló Kitekintő rovatunkat, a máshol elhallgatott hírek csokrával, többek között a Gárda híreivel és az első csángó rádió bemutatójával

 

- Páratlan beszámolónkat a klímaháborúk legújabb fejezeteiről, a koppenhágai átverésről, valamint arról, hogy miért került veszélybe az olasz tészta, a francia bor és a német sör puszta léte is

 

- Hazánk az ágyúcsőben: Bajnai újabb katonákat küld a nemzetközi fegyverkereskedők vágóhídjára – dossziénk leleplezi a háttérinformációkat

 

- Megismerheti egyedülálló életmód rovatunkat, a régi magyarok életvitelével és egészségének titkaival, testi-lelki immunrendszerünk helyreállításának lehetőségeivel. E hónapban a láz, mint egészséges, tisztító tűz szerepéről, mely különösen fontos a járványok idején!

 

- Eltemetett irodalmunk fejezeteit, ahol a Nyugat mítosza helyett inkább Tormay Cécile-t mutatjuk be…

 

- Páratlan elemzésünket Mohács hőseiről, bizonyítva, hogy még a legnehezebb időkben is születnek magyar hősök!

 

- A véres kard legendáját, annak mitológiai hátterével – Wass Albert üzenetével!

 

- Barangolásunkat a régmúltba, tündértájak regeszárnyán, az ősi néplélek szerint, e hónapban Atilla várába!

 

- Megemlékezünk a pótolhatatlan Pongrátz Ödönről

 

- Emellett megismerheti kalendáriumunkat, nemzeti könyv- és zenei ajánlónkat!

 
Karpatia 2009 december - tartalom

Megjelent a Karpatia! E hónapban ünnepi kiadásban, Wass Albert karácsonyi üzenetével!

A Karpatia a gondolkodó magyarok lapja, markánsan nemzeti kiadvány. Mi nem siránkozunk, hanem a megoldást, az alternatívákat keressük és gyűjtjük össze. Friss, decemberi számunkban

- Exkluzív interjút olvashat Böjte Csabával a csodatévő magyarokról, az igazi ajándékozásról, a fogyasztói társadalomból való kiszakadásról, s arról, hogyan népesítsük be újra a Kárpát-medencét

 

- Volner János Gárda-szóvívővel a cigánybűnözés által elfoglalt falvakról, s ami a legfontosabb: a megoldásról, a csendőrségről, a rend visszaállításáról

 

- Petrás Jánossal, a Kárpátia frontemberével a népszerű zenekar társadalmi szerepvállalásáról, a medence benépesítéséről és a „többféle állampolgárság” bevezetéséről, ami a szavazáshoz való jogot is érinti!

 

- Kiss Gy. László tárogatóművésszel a mágikus hangszer tettre hívó erejéről

 

- Dézsy Zoltánnal, a pincebörtönök legendából valósággá vált, megrendítő erejű tényeiről, a kommunista vészkorszak embertelen bűntetteiről.

 

- Z. Kárpát Dániel elemzését az ünnep előtti elcsendesedés lehetőségéről, s arról, hogy a bárgyú fogyasztót elfogyasztják…

 

- Szentmihályi Szabó Péter publicisztikáját a kiismert ellenségről, az SZDSZ végnapjairól

 

- A vasút visszaszerzésének lehetőségeit, a változás reális esélyeit a nemzeti radikálisok bejutásakor, számokkal, tényekkel, a Karpatia megoldási javaslataival, az igazi rendszerváltásért cselekvők rovatában!

 

- Az új rádióadók mögött álló körök leleplezését, az éterben vívott háború háttérinformációival

 

- A legalizált uzsoráról szóló dossziénkat, a gyorskölcsönök által elért eladósítás tragikus következményeivel

 

- Bencsik László páratlan publicisztikáját az újraegyesülő Szelmencről, a kettévágott település újjászületéséről

 

- A Karpatia műhelytitkait

 

- A megoldást Trianonra – az elcsatolt részek magyarjainak útjaival

 

- Egyedülálló Kitekintő rovatunkat, a máshol elhallgatott hírek csokrával, többek között a Gárda híreivel és az iskolák feltámasztásának útjaival

 

- Páratlan beszámolónkat a klímaháborúk legújabb fejezeteiről, a környezeti menekültek áradatáról, valamint arról, hogy a válságot nem Koppenhágában oldják meg, hanem mi magunk tehetünk igazán, a kisember szintjén

 

- Az influenza-oltás körüli hisztériáról és az ukrajnai pestisről szóló elemzésünket

 

- Külön oldalakon ismerheti meg Wass Albert karácsonyi üzenetét!

 

- Megismerheti egyedülálló életmód rovatunkat, a régi magyarok életvitelével és egészségének titkaival, testi-lelki immunrendszerünk helyreállításának lehetőségeivel. E hónapban a hulladéktengerből való szabadulás lehetőségeivel

 

- Franco tábornok és ’56 kapcsolatáról szóló páratlan elemzésünket, Ágoston Balázs tollából

 

- Klebelsberg örökségét, betekintve egy korabeli iskola életébe!

 

- Ősi hitünk karácsonyát, elmerülve a magyar néplélek csodáiban!

 

- Grandpierre Atilla hatalmas őseinkről szóló elemzését, mely átível korokon és kontinenseken

 

- A hajdani tizedek, tizesek csodálatos intézményét, felélesztésének módjait!

 

- Emellett megismerheti kalendáriumunkat, nemzeti könyv- és zenei ajánlónkat!

E havi, karácsonyi számunk nem hiányozhat otthonából!

 

 
Karpatia-vásár Karácsony előtt!

Örömmel értesítjük a Kedves Olvasót, hogy a Karpatia kedvezményes könyvvásárt tart december 19-én szombaton (14 és 19 óra között) a Nemzeti Kávézóban (1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.). Az esemény nem titkolt célja, hogy a kispénzű magyarok is ajándékozhassanak könyvet, magyar gondolatot az ünnepkor. Emellett lehetőség nyílik Karpatia-ajándékcsomag megvásárlására, átvételére, továbbá találkozhat lapunk szerzőivel, szerkesztőivel is. Ennek okán bízunk egy örömteli találkozóban, egy-két óra feltöltődésben az ünnep előtti rohanás során.

 

A Karpatia csapata

 
Karpatia-ünnep és Grandpierre Attila előadása

 

Könyvbemutató, dedikálás, vásár és ünnep egy helyen

A Karpatia stábja örömmel jelenti be, hogy gondozásában megjelent Orbán Dezső és Grandpierre Attila közösen jegyzett kötete, Fejezetek a székelység őstörténetéből címmel. A kiadvány már megjelenése előtt kiérdemelte a kultikus jelzőt, nem véletlenül. Ugyanis egészen új megvilágításba helyezi a népcsoport őstörténetét. Orbán hetven esztendőn át tartó kutatásaival eredményeket tudott felmutatni olyan, a mai kutatók számára szinte elképzelhetetlen kérdésekben is, mint hogy kik építették a székely ősvárakat, honnan erednek a jászok, mi volt az agatürszek, dákok, géták, markománok szerepe a székelység életében, milyen kapcsolatban állt a székelység Mükénével és a Hettita Birodalommal. Hogy mennyire közel járt Orbán Dezső a valósághoz, azt az utószóban a legkiválóbb kortárs szerző, Grandpierre Atilla által összefoglalt legújabb tudományos eredmények jelzik!
A kötet bemutatójára december 2-án 18 órakor kerül sor, a Magyarok Háza (1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3. ) Széchenyi Termében. A belépés természetesen ingyenes. Ezt a nagyszerű alkalmat összekötöttük egy másik rangos eseménnyel, itt ünnepeljük a Karpatia 100. számának megjelenését, olvasóinkkal együtt! Így tehát Ön is találkozhat szerzőinkkel, mód nyílik kedvezményes, karácsonyi könyvvásárra, ajándékcsomagok átvételére, de Grandpierre Atilla is dedikálja a fenti, korszakos művet. Emellett minden kedves vendégünk egy egyszeri, kivételes Karpatia-ajándékkal gazdagodik, mely kizárólag ezen alkalommal lesz elérhető!

 
 
Karpatia 2009 november - A 100. szám
Megjelent a 100. Karpatia! E hónapban ünnepi kiadásban, négy oldallal bővebben! 

 

A Karpatia a gondolkodó magyarok lapja, markánsan nemzeti kiadvány. Mi nem siránkozunk, hanem a megoldást, az alternatívákat keressük és gyűjtjük össze. Friss, novemberi, immáron 100. számunkban

 

- Exkluzív interjút olvashat Szentmihályi Szabó Péterrel hitről, erkölcsről, a magyar jövendőről, arról, hogy digitális helyett palatáblát kellene használni az iskolákban

 

- Sneider Tamás Jobbik-alelnökkel a segélyezési rendszer szükségszerű átalakításáról

 

- Nyerges Attilával és Galambos Nándorral az Ismerős Arcok soraiból, bemutatva legújabb nagylemezüket

 

- Pásztor Imrével, Kőröstetétlen polgármesterével az önellátás felé törő faluról, a harmadik évezred sikeres magyar modelljéről

 

- Simó Józseffel Wass Albert örökségéről, az írófejedelem mára vonatkozó sorairól

 

- dr. Tóth Judit jogásszal arról, hogy a Szent Korona tana miként nyújtana biztos megoldásokat napjaink problémáira is, példának okáért a földvédelem kérdésére

 

- Z. Kárpát Dániel elemzését arról, mi várható a globalizmus után, a hírgyártók és a népművelők közti áthidalhatatlan különbségről

 

- Bogár László publicisztikáját az irányított etnikai polgárháborúról, a magyarság ellen lázított kisebbségekről

 

- A politikai korrupcióval való tényleges leszámolás lehetőségeit, a változás reális esélyeiről a nemzeti radikálisok bejutásakor, számokkal, tényekkel, a Karpatia megoldási javaslataival, az igazi rendszerváltásért cselekvők rovatában!

 

- A Ptk. módosításának borzalmait, érintve a vérfertőzés visszataszító témáját is

 

- A makói gázmezők kijátszásának eltitkolt részleteit, a lehetséges következményeket, végre az igazság, a tények alapján, rendet téve a szóbeszédek között

 

- A Karpatia műhelytitkait

 

- A megoldást Trianonra – az elcsatolt részek magyarjainak útjaival, e hónapban külön kitérőt téve a Délvidékre, kiemelve, mit kell kikötünk Szerbia EU-csatlakozása esetében
 

 - Egyedülálló Kitekintő rovatunkat, a máshol elhallgatott hírek csokrával, többek között a Gárda híreivel és a XXI. század Aranycsapatával

 

- Páratlan beszámolónkat az édesvízért folytatott háborúk legújabb fejezeteiről

 

- Az influenza-oltás körüli hisztéria valóságalapjáról szóló elemzésünket

 

- Környezet-rovatunkat, a génmódosított fajták elleni védekezés jegyében

 

- Külön négyoldalas mellékletben ismerheti meg a Karpatia történetét!

 

- Páratlan elemzésünket a globális futószalag helyett választható magyar útról, Horthy Miklós lélekemelő életútja és gazdasági csodája alapján!

 

- Megismerheti egyedülálló életmód rovatunkat, a régi magyarok életvitelével és egészségének titkaival, testi-lelki immunrendszerünk helyreállításának lehetőségeivel. E hónapban az influenza elleni természetes védettség megszerzéséről.

 

- Kiváló Magyar hősök rovatunkat, e hónapban Gyulaffy László sikeres csatáival

 

- A svájci hun völgy lenyűgöző történetét, a régióban fellelhető rokonaink históriájával

 

- ’56-os megemlékezésünket, a fegyvert ragadó Vazul atya történetével

 

- Jámbor Márk hun piramisokról szóló elemzését

 

- Emellett megismerheti kalendáriumunkat, nemzeti könyv- és zenei ajánlónkat!

 

E havi, ünnepi, 100., bővített terjedelmű számunk nem hiányozhat otthonából!


A Karpatia egyedisége abban áll a nemzeti lapok között, hogy rendszeresen közli környezetünk tönkretételének és megmentésének dossziéját, hasznos vásárlói tanácsokat, hungarikumaink leírását, valamint értekezéseket a kiútról, a Hazatérés koráról, eleink életmódjáról, őstörténetünkről. Emellett saját műhelyünk önálló elképzeléseket is megoszt a magyarság továbbvezető útjáról, nem pedig mások cikkeit ollózzuk újra, mint számtalan hazai sajtótermék. Így írásaink döntő része teljes mértékben saját „termék”.

A főszerkesztő Z. Kárpát Dániel, az EU-tanázia és a Háborúk a vízért c. sikerkönyvek szerzője!

 

Keresse lapunkat az újságárusoknál, a nemzeti boltokban, vagy fizessen elő a lapban található csekken! Karpatia: 1399 Budapest, Pf. 701/531, Tel: 06204188165 (minden nap 17:30 és 19:30 között).

Az alábbi e-mail címen előfizetői csekket is igényelhet, melyet kiküldünk, így Önnek a feladáson kívül semmivel sem kell bajlódnia.

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , http://karpatiamuhely.hu

Ne feledje, lapunk havonta annyiba kerül, mint egy korsó sör. Mégis, ez az összeg a szabad magyar sajtó továbbélését segíti, ehhez hozzájárulni pedig hazafias tett. Lapunk mögött nem áll párt, alapítvány vagy pénzügyi támogató, kizárólag olvasóink! Ezért lehetünk a szabad sajtó egyik utolsó bástyája. Kérjük, Ön is segítse törekvéseinket!

 

 
Karpatia 2009 október - tartalom

- Exkluzív interjút olvashat Szepessy Zsolttal a legendás monoki modellről, a közmunkaprogramokról, szociális kártyáról, a gazdaság felélesztésének útjairól, valamint a cigányság tévútjairól, a kezdetekig, amit a Bethlen Gábor program jelentett

- A Hungarica részéről Mentes Norberttel és Sziva Balázzsal, a kultikussá vált csapat útjának legújabb állomásairól, de világlátásukról és a 2006-os forradalomról, rendőrállamról, Magyar Gárdáról is.

- dr. Szöőr Annával, a Jobbik panel-munkacsoportjának vezetőjével arról, hogy a lakótelepek nemzeti érzelmű polgárai választásokat is eldönthetnek.

- Fekete Pál szabadságharcossal ’56 csodájáról, de az azóta beidegződött kommunista szokásokról, azok kiirtásának lehetőségéről.
- Bárdi László egyetemi docenssel a hunok életéről, nyugatra vándorlásáról, felrajzolva eleink útját a világtérképre, elfeledett szokásaik felelevenítése mellett!

- Megismerheti Szentmihályi Szabó Péter publicisztikai rovatát

- Z. Kárpát Dániel elemzését arról, mi várható a globalizmus után, valamint mi történne egy hazánkban a kisebbségek és köztünk kirobbantott polgárháború során.

- Az egyházi védőháló visszaállításának lehetőségéről, felelevenítve a Horthy-korszak szociális védműveit is, számokkal, tényekkel, a Karpatia megoldási javaslataival, az igazi rendszerváltásért cselekvők rovatában!

- A BKV szabadrablásának eltitkolt részleteit, a lehetséges következményeket

- A Karpatia műhelytitkait

- A megoldást Trianonra – az elcsatolt részek magyarjainak útjaival, e hónapban is szokásos, népszerű körutunk formájában

- Egyedülálló Kitekintő rovatunkat, a máshol elhallgatott hírek csokrával, többek között a Gárda csendőr-szakaszáról és a vízkészletek visszavételéről

- Páratlan beszámolónkat a multikkal szembemenő tejgazdasággal, amely nyers tejet adó automatákat szerel fel, kocsijai pedig egész megyéket járnak be!

- Környezet-rovatunkat, a globális kiszolgáltatottság felszámolásával, a saját energiaellátás kiépítéséről, a Szaharába telepítendő, gigantikus „napelem-farm” ötletének bemutatásával

- Globalizáció-ellenes dossziénkat, kiváló összefoglalónkkal a soproni kékfrankról, a helyi pénzek „globális tőke-ölő” rendszeréről, valamint az EU bevándorlást elősegítő terveiről, arról, hogy hazánknak le kell húznia a sorompókat.

- Páratlan elemzésünket a globális futószalag helyett választható magyar útról, Imrédy Béla, a pénzügyi zseni, a forint kitalálója életútja alapján!

- Megismerheti egyedülálló életmód rovatunkat, a régi magyarok életvitelével és egészségének titkaival, testi-lelki immunrendszerünk helyreállításának lehetőségeivel. E hónapban a háztartási vegyszerek természetes anyagokkal történő kiváltásának lehetőségeivel.

- Kiváló elemzésünket az áttörhetetlen Árpád-vonalról, a magyar helytállás csodájáról!

- Barangoló rovatunkban Erdélyt járjuk be újra, érintve néprajzot, néplelket és mitológiát is.

- ’56-os dossziénkban a Fekete Pállal történő beszélgetésen túl megtalálja a forradalmat követően alakuló életutak leírását, a hősök és az árulók oldaláról, de a poznani események feltárását is.

- Grandpierre Attila új, a Karpatia által kiadott könyvének bevezető írását, mely a székely rendtartás és közösségi szokások csodás, emberközeli mivoltáról szól.

- Megismerheti kalendáriumunkat, nemzeti könyv- és zenei ajánlónkat!

E havi, ’56-os dossziét tartalmazó számunk nem hiányozhat otthonából!

 
Könyvvásár!
Tájékoztatjuk önöket hogy a Könyvvásár menüpont tovább bővült. Megvásárolhatóak a Temetetlen Múlt sorozat sikeres kötetei, valamint Z. Kárpát Dániel és Szentmihályi Szabó Péter könyvei is.
 
Karpatia 2009 szeptember - tartalom

- Exkluzív interjút olvashat Szaniszló Ferenccel a közmunkaprogramokról, a gazdaság felélesztésének útjairól, valamint a cigányság tévútjairól
- Csókay András idegsebésszel az egészségügy kivéreztetéséről és az önvédő, szociális hálóhoz visszavezető útról, a megoldásokról

- Kőházy „FankaDeli” Ferenccel, a „városi regőssel” az agymosásról, a szemek tömeges felnyitásának útjairól, a beszélő doboz likvidálásáról
- Nagy Bálint professzorral a magyar föld védelmének kötelező feladatairól, valamint a világkorszak-váltásról, melyből hazánk akár győztesen is kikerülhet
- Nyers Csabával, az ősök üzenetéről, eleink mindennapjairól, életmódjáról, az egészséges tempójú életvezetésről
- Megismerheti Szentmihályi Szabó Péter publicisztikai rovatát
- Z. Kárpát Dániel elemzését arról, hogyan szolgáltatták ki a városok népét a multinacionális intézményeknek, és milyen kiút érhető el a tarthatatlan állapotból
- A politikusi generációk jövőbeni „rendszerváltásáról” szóló elemzésünket, konkrét lehetőségekkel azt illetően, hogyan takarítható ki az utóbbi húsz év garnitúrája a közéletből, számokkal, tényekkel, a Karpatia megoldási javaslataival, az igazi rendszerváltásért cselekvők rovatában!
- A sukorói szabadrablás eltitkolt részleteit, a lehetséges követkeményeket
- A Bajnai-kormány eddigi „dicsőségtablóját”, tényekkel, számokkal, hogy húsz év múlva se felejtse el senki az elszámoltatást!
- Bogár László önálló publicisztikáját az SZDSZ végnapjairól!

- A Karpatia műhelytitkait
- A megoldást Trianonra – az elcsatolt részek magyarjainak útjaival, e hónapban is szokásos, népszerű körutunk formájában
- Egyedülálló Kitekintő rovatunkat, a máshol elhallgatott hírek csokrával
- Környezet-rovatunkat, a globális kiszolgáltatottság felszámolásával, a saját energiaellátás kiépítéséről
-Globalizáció-ellenes dossziénkat, kiváló összefoglalónkkal a bankok szabadrablásáról, valamint arról, hogy lehetne másképp is: magyar bankkal, belátó pénzintézetekkel, átvehető példákkal a nagyvilágból!
- Megismerheti egyedülálló életmód rovatunkat, a régi magyarok életvitelével és egészségének titkaival, testi-lelki immunrendszerünk helyreállításának lehetőségeivel. E hónapban az idénynek megfelelően látogatást teszünk a természetes alapú élelmiszerek és nagyszüleink befőzési módszereinek világába.
- Megemlékezésünket Püski Sándorról, valamint a népi írók világáról, a páratlan, magyar gondolat szellemi szabadságharcosairól
- A franciahonban megtalált, legendás hun falu históriáját, bizonyítva a hajdanvolt világbirodalom hihetetlen kiterjedését!
- Ismeretlen Hősök rovatunkat, Balázsdeák István fantasztikus tetteiről
- A szkíták mindennapjait, életük titkait, Jámbor Márk tollából!
- Páratlan Élő Néphagyományaink rovatunkat, Molnár V. József aranybetűivel, a gyermeknevelés régi szokásairól
- Megismerheti kalendáriumunkat, nemzeti könyv- és zenei ajánlónkat!

E havi, a közmunkaprogramokkal foglalkozó számunk nem hiányozhat otthonából!

 
Karpatia 2009 augusztus - tartalom

- Exkluzív interjút olvashat Bethlen Farkassal a jövő Magyarországáról, az öngondoskodó faluról, a Magyar Szigetnek otthont adó Verőce sikeres közmunkaprogramjáról

- Murányi Leventével a Gárda jövőjéről és a Jobbik brüsszeli sikereiről

- Matúz Gáborral a Legbátrabb Város c. filmről, a balassagyarmati szabadságharcosok győztes ütközetéről

- Nyers Csabával, az ősök üzenetérő, a tarsolyosok titkairól, valamint arról, hogy mit bizonyítanak e csodálatos tárgyak őstörténetünket illetően

- A Palmetta zenekarral, páratlanul sikeres induló ívükről

- Megismerheti Szentmihályi Szabó Péter publicisztikai rovatát

- Z. Kárpát Dániel elemzését arról, hogy a nemzeti radikális áttörést követően hogyan lehet feltámasztani a magyar vidéket, majd kiépíteni a kőkemény nemzeti önvédelmet, a hadba vonuló indiánok példája nyomán

- A városi lét átalakításának halaszthatatlan voltáról, a környezeti menekültekkel, vízháborúkkal tarkított jövendő sikeres Magyarországának alapvetéseivel, a városi mezőgazdaság és más sikertörténetek felvonultatásával, számokkal, tényekkel, a Karpatia megoldási javaslataival, az igazi rendszerváltásért cselekvők rovatában!

- A segélyekkel történő családok hátterét, az üzérkedők kordában tartásának lehetőségeit, konkrét adatokkal arról, hogy mennyit fizetünk a hazai kisebbségeknek havonta

- Az ingatlanadó általi népirtás mögöttes összefüggéseit, kiküszöbölésének lehetőségeit

- Bencsik László páratlan publikációját, Kádár népéről

- A Karpatia műhelytitkait

- A megoldást Trianonra – az elcsatolt részek magyarjainak útjaival

- Egyedülálló Kitekintő rovatunkat, a máshol elhallgatott hírek csokrával

- Környezeti és globalizáció-ellenes dossziénkat, kiváló összefoglalónkkal a dél-amerikai nemzetek államosításairól, de a hazai megoldásról is, mely az elprivatizált javak társadalmi tulajdonba vétele

- A földünkért folytatott háború elemzését megelőzően áttekintjük a magyar erdők helyzetét, mivel azokat is dobra kívánják verni – a szabadságharc új frontja nyílik!

- Áttekintjük a büntetés-végrehajtás átalakításának módszereit, azt, hogy a rabok miként dolgozhatják le eltartásuk költségeit

- Megismerheti egyedülálló életmód rovatunkat, a régi magyarok életvitelével és egészségének titkaival, testi-lelki immunrendszerünk helyreállításának lehetőségeivel

- Barangolásainkat Erdély varázslatos tájain, érintve a régi históriát, de a mitológiát is

- A kommunizmus legalja, a távolba szakadt vörös emigránsok rémtetteit

- A Rongyos Gárda páratlan sikerét, üzenetét a mai korra nézve

- Páratlan Királygyilkosságok rovatunkat, Grandpierre K. Endre tollából, az uralkodóink elleni merényletekről

- Megismerheti kalendáriumunkat, nemzeti könyv- és zenei ajánlónkat, de egyedülálló irodalmi rovatunkat is!

E havi, az önfenntartó magyar településhálózattal foglalkozó számunk nem hiányozhat otthonából!

 
Karpatia 2009 július - tartalom

- Exkluzív interjút olvashat Vona Gáborral, a nemzeti radikalizmus áttörését követő teendőkről, a jövő útjairól

- Toroczkai Lászlóval a Remény Háza építéséről, a HVIM akadémiájáról, de arról is, miért akarnak más nemzetek radikális ifjai magyarok lenni!

- Rozsály község polgármesterével, az önfenntartó falu megvalósított modelljéről, egy olyan településről, mely saját magának kórházon kívül mindent biztosított, és amely nem szorul orosz gázra, de nyugati tőkére sem!

- Takaró Mihály irodalomtörténésszel tudatosan elrejtett kincseinkről

- Grandpierre Attilával a kőkor műveltségéről, Stonehenge és az európai kőkörök eredetéről

- Farkasinszky Tiborral a régi magyarok életéről, eredetünk igaz fejezeteiről!

- Megismerheti Szentmihályi Szabó Péter publicisztikai rovatát

- Z. Kárpát Dániel elemzését arról, hogy a nemzeti radikális áttörést követően hogyan lehet újraépíteni az önellátó Magyarországot, és milyen lehetőségeket nyújt a nemzeti oldal saját intézményrendszere: iskolái, médiája, önvédelme!

- Az évtizedes problémát okozó magyar „jogrendszer” átalakításának lehetőségeiről, a bennfentes bírói kar kordában tartásának szükségességéről, számokkal, tényekkel, a Karpatia megoldási javaslataival, az igazi rendszerváltásért cselekvők rovatában!

- Az uzsorázás hátterét, a nincstelenek nyomorát kihasználók kordában tartásának lehetőségeit

- A Székely Sziget és a Magyar Sziget üzenetét

- Bogár László önálló írását a globális futószalagról való leválás lehetőségeiről

- A Karpatia műhelytitkait

- A megoldást Trianonra – az elcsatolt részek magyarjainak megoldásaival

- Egyedülálló Kitekintő rovatunkat, a máshol elhallgatott hírek csokrával

- Környezeti és globalizáció-ellenes dossziénkat, kiváló összefoglalónkkal az európai nemzeti radikális áttöréséről, valamint a „víruspánik” mögött meghúzódó gazdasági érdekekről, a sertéspestis nyerteseiről!

- Megismerheti egyedülálló életmód rovatunkat, a régi magyarok életvitelével és egészségének titkaival, testi-lelki immunrendszerünk helyreállításának lehetőségeivel

- A magyar hősök eltitkolt pályáját, elhallgattatott feltalálóink életútjaival

- A csendőrség páratlan sikerének igazi titkait, az újraverbuválás lehetőségeit

- Tematikus őstörténeti dossziénkban a föld alá került hun városok rejtélyeit

- A huszárság szkíta gyökereit

- Páratlan Élő néphagyományain rovatunkat, Molnár V. József tollából, elmerülve a néplélek rejtelmeiben

- Megismerheti kalendáriumunkat, nemzeti könyv- és zenei ajánlónkat

E havi, őstörténeti dossziét tartalmazó számunk nem hiányozhat otthonából!

 
Z. Kárpát Dániel - Háborúk a vízért a XXI. században
A XXI. század legnagyobb válsága talán az édesvíz hiánya lesz, miközben az emberiség még mindig az olajhiánnyal foglalkozik. Végzetesen felgyorsult világunk lassan kezelhetetlen, pedig teljes kutatóintézetek dolgoknak azon, hogy miként lehetne újra élhetővé tenni a planétát.
A tények azonban makacs dolgok: már ma millárdok nélkülözik az élelmet és a tiszta vizet, emberi élethez való jogukkal senki sem foglalkozik. Világunk minden egyensúlyt nélkülöz: csak a szépítőszerekre kültött dollármilliárdokból el lehetne látni a világ éhezőit – legalábbis még ma. A készletek ismerete mellett 10 milliárdból meg lehetne szüntetni a tömeges szomjazást világszerte, miközben évente 11 milliárd dollárnyi pénzt költünk fagylaltra…
Ez a kötet nem ragad le a puszta diagnózisnál, felvázolja a megoldásokat is, valamint megvilágítja az az utat, mely a magyarság gyarapodásához vezet, egy nélkülöző világban. Szakmai megalapozottságától függetlenül a könyv olvasmányos, könnyen érthető, a fiatal szerző pedig ezen (immáron negyedik) munkájával valóban hiánypótló alkotást tett le az asztalra. A könyv megrendelhető a Könyvvásár menüpont alatt!
 
Karpatia 2009 február - tartalom

MAI SZEMMEL


Z. Kárpát Dániel: Üzenet a törésvonalról

Szentmihályi Szabó Péter: Mi a magyar ifjúság? Erőforrás!

Az igazi rendszerváltásért
Mirkóczki Ádám: Egy korrigálható hiba: a privatizáció

Gáll Sándor: „Ha nem beszélhetek, megfulladok!”
Beszélgetés Wittner Máriával

Csalás nélkül csalni
avagy a választási rendszer visszásságairól

GONDOLATÉBRESZTŐ


Gáll Sándor:
Polgármesterek a saját útért

Véget érhet a parlamenti rablássorozat
Beszélgetés Seres Máriával

Kitekintő
  • Gubicza Eszter: Bevándorló lett Rotterdam polgármestere
  • Waum Péter: Rendhagyó irodalomórák Székelyföldön
  • Nem adjuk a Szent Koronát!
  • Sétálva termelt energia
Gubicza Eszter: Tiltsuk ki az idegen szavakat a közéletből?

ELCSATOLT RÉSZEK


Gubicza Eszter: Tündérország önvédelme

GLOBÁLIA HÁBORÚJA


Célkeresztben az Északi-sark!
Nem marad semmi emberi nyom nélkül

Szuverenitásunk visszaszerzése
Új energia-útvonalak és elillanó gáz

Palesztina szabadságharca

Szétrobbant pénzügyi lufi

KITÖRÉS


Balogh Gábor: Hősök voltak

ÉLETMÓD


Blazsek Anita: Mentális környezetszennyezés

MŰHELY


Ágoston Balázs: Magyar sors a színpadon

Árpád hős magzatjai
Beszélgetés Sziva Balázzsal

Lenk Gyopárka: Az erdélyi nagyúr
Gróf Bánffy Miklós írói világa

Dicső magyar csaták
Szabó Roland: A kenyérmezei csata

Pintér Gábor: Az ellenállás nem csak jog, de kötelesség is!
Beszélgetés prof. Bakay Kornél történésszel

A mindenség ölén
Molnár V. József: Magyar szent királyok

Kalendárium
Nagy Szimona: Február a néplélekben

Ajánló

Samu Pál Attila: Hunok az indiai történelemben
Beszélgetés dr. Aradi Éva India-kutatóval
 
Karpatia 2009 január - tartalom

MAI SZEMMEL


Z. Kárpát Dániel: Üzenet a törésvonalról

Szentmihályi Szabó Péter: Rémség és reménység közt

Megoldás a valódi népképviseletre
Mirkóczki Ádám: Kétkamarás parlamentet!

Z. Kárpát Dániel: Veresedik az ég alja
Beszélgetés Usztics Mátyással

GONDOLATÉBRESZTŐ


Gáll Sándor: Zéró toleranciát, elég volt az erőszakból!
Helyzetjelentés Kiskunlacházáról

Ágoston Balázs: Erdőkürt magyar családokra vár!
Megoldás „világválság ellen”

Kitekintő
  • Stop a deviánsoknak!
  • Raffay Ernő: Trianon témájú folyóirat!
  • Így is le het kormányt buktatni…
  • Január 23.: Magyar Népirtás Emléknapja
Megállíthatatlan a Gárda

ELCSATOLT RÉSZEK


Utat mutató gyertyalángok
Ébrednek az elcsatolt részek

P. Farkas Gergely: Az egyetlen megoldás Trianonra

GLOBÁLIA HÁBORÚJA


Vaskó Márton: A „civilizáció” ára
Eltűnőben a méhek

Eperjes József: Európa esélyt kapha
Csillapodik az iszlám nyomás

Nemeskéri: Jön az olajfegyver?
A válság mentén foszlik a mai világtérkép

ÉLETMÓD


Sztrebka Erika: Az édes lassú halál: aszpartam

MŰHELY


Gáll Sándor: Tovább a Csillagösvényen
Beszélgetés Pörzse Sándorral

Gáll Sándor:
Ahol nem volt karácsony…
Visszaemlékezés Kiss Dániel egykori recski fogvatartottal

Segélykoncert Dunaszerdahely után
Beszélgetés Mentes Norberttel, a Hungarica gitárosával

Lenk Gyopárka: Lélektől lélekig
Reményik Sándor költői szerepvállalása

Magyar hősök
Sepsiszentgyörgyi Dénes: Szondy György, az önfeláldozás bajnoka

Kalendárium
Nagy Szimona: Január a néplélekben

Ajánló

Királygyilkosságok
Grandpierre K. Endre: Anjou Mária királynő megöletése

Geszti Edina: Hun lovastemetkezések magyar vonatkozásokkal

Samu Pál Attila: Hunok az indiai történelemben
Beszélgetés dr. Aradi Éva India-kutatóval 
 
 
Karpatia 2008 december - tartalom

MAI SZEMMEL


Z. Kárpát Dániel: Kormányváltás Magyarországon

Szentmihályi Szabó Péter: Ember embernek farkasa… vagy báránya

Az igazi rendszerváltásért
Mirkóczki Ádám: Rendőrség? – Csendőrség!

Lerázni a bennszülötti sorsot
Beszélgetés ifj. Hegedűs Lóránttal

Trianon és Rongyos Gárda a diák pályázaton
Beszélgetés Dúró Dórával

Eperjes József:
A sötét jövő
Beszélgetés Nick Griffinnel, a Brit Nemzeti Párt elnökével

GONDOLATÉBRESZTŐ


P. Farkas Gergely: A nemzeti örökség elrablása
Csapda: életjáradék-üzlet

Kitekintő
  • Kóla helyett almalevet!
  • Óriástavat találtak a Margit hídnál
  • Bíróság elé állítják az eladósítókat
  • Végre megnyílt a Magyarok Piaca!
Bencsik László: Adventi angyalok

ELCSATOLT RÉSZEK


Gubicza Eszter: Szikrázó magyargyűlölet

KÖRNYEZET


Orosz gáz helyett saját energia
Önkormányzatok mutatnak utat a kormánynak

GLOBÁLIA HÁBORÚJA


Vaskó Márton:
Vesztes bűnözők
Egy kérdésben New York is példát mutat

EU-TANÁZIA


Samu Tamás Gergő: Nemzeti radikalizmus Európában
Északi Liga

ÉLETMÓD


Blazsek Anita: Gyógyító karácsony

MŰHELY


Wass Albert:
Karácsony igaz üzenete

Blazsek Anita:
Ringató
Lelki táplálék a jövő nemzedék egészségéért

Pintér Gábor:
Szép hazám útjain
Beszélgetés Molics Zsolttal, a Cool Head Klán énekesével

Lenk Gyopárka: A tudós püspök
Makkai Sándor munkásságáról

Barangoló
Nagy Szimona: „Odaviszlek szép Erdélyországba…”

Dicső magyar csaták
Jámbor Márk: A brentai ütközet

Kalendárium
Nagy Szimona: December a néplélekben

A mindenség ölén
Molnár V. József: Magyar szent királyok

Ajánló

Gáll Sándor: Az igazság nyomában
Beszélgetés dr. Obrusánszky Borbálával
 
Az emberiség kulcsa

Amíg sokan azon filozofálnak, mi újat hoz a forrónak ígérkező ősz, és mennyivel emelkedik a gáz ára, valamint meddig folyik még a politikai komédia (örökké…), addig elsikkad a tény: a nyáron az újkori történelem végletes fordulatot vett. A grúziai válság és a Kaukázus forrongása mögött ugyanis egyértelmű üzenet áll, ez pedig nem az, amit a kedves olvasóval el akarnak hitetni, miszerint a kis országoknak érdemes okosan dönteni arról, melyik nagyhatalom ölelő karjaiba omlanak. Azok a hegyek és lakói sokkal inkább azt kiáltják az égbe: az életetek megszokott határvonalai elmosódni látszanak, egy idő után pedig nem léteznek többé! Elmosódni tűnnek, mivel a hidegháborús status quo óta a világtérképek nagyjából kiszámíthatóan különítették el a civilizációk élettereit, ez azonban mára megváltozott. A precedens értékűnek szinte sehol sem tartott koszovói elszakadás óta Európa (és a világ egy részének) kisebbségei elhitték, hogy új államokat szakíthatnak ki maguknak, vagy nyugodtan csatlakozhatnak a szomszédos, „másik” nagyhatalomhoz. Ezért a nagy átalakulás előhangjaként a világ gócpontjai lassan felforrnak, ennek pedig csak első „apró” jele, hogy az orosz hadsereg a Szovjetunió felbomlása óta először megmozdult, hogy saját területén kívül bocsátkozzon harci cselekménybe. Bizonyosra vehető, hogy a Földet sújtó civilizációs káosz, a környezeti menekültek áradata gyorsul és gyorsul. E sorok írója nehezen tudja elképzelni, hogy a nagyhatalmak elbírnák a nyomást, amit egyszerre több világrend összecsapása hoz magával. Márpedig robbanás előttiek az amerikai–iszlám, orosz–kínai, nyugati-afrikai, de gazdasági téren még a nyugati-kínai „frontok” is.

Bővebben...